2010. július 18., vasárnap

Nyári forróság






Hideg és havas tél, most forróság. Pálmák elviselik ezt a meleget, már kellett a váltás, mert a levelük végein kezdett látszani a sok csapadék. Mostanra teljesen beérettek a tavalyi termések, ideje levágni őket, hogy be tudjon érni a mostani termésük is. Emlékszünk: nagy kék szőlőfürtre hasonlít termésük. Gyönyörű növények, a kedvenceink, szeretjük őket. Fontos a környezet, ha ültetni akarunk belőlük. Egyre többen telepítenek pálmát, divat lett mostanra. A téli tartásukra is figyeljünk, ha pálmát vásárlunk, mert, ha növénytartóban szeretnénk tartani, akkor fontos, hogy ne tartsuk túl melegen, inkább 0 és 5fok körül teleltessük, ha megoldható. Aztán, ha vége a hidegnek gyorsan tegyük ki a szabadba és egész évben kint lehet, egészen a kemény hideg érkeztéig. Tehát láthatjuk, ezek a pálmák jól bírják a hideget, ezért szép díszei lehetnek kertünknek.
2010-07-18 Spiegel Ákos

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia.

Nagyon szép pálmák. Ez a saját kerted,vagy másnak készítetted?